Réka még csak tizennégy éves volt, amikor először jelentkezett nála a pánikbetegség egyik tünete. Rettegett, hogy bárkinek is beszéljen a problémáról, ugyanis azt hitte, hogy megbolondult. A szorongás lehetetlenné tette a napjait, nem mert iskolába járni és ha metróval kellett utaznia, halálfélelme volt. Azt hitte, sosem kapja vissza az életét.


– Tizennégy voltam, amikor először kaptam pánikrohamot. Viszonylag gyorsan elfelejtettem, de aztán négy év múlva újra visszatért a nyomasztó érzés, és akkor nem engedett olyan könnyen szabadulni. Emlékszem, az osztályteremben ültem, és azt éreztem, hogy ki kell mennem, különben elájulok. Verejtékeztem és az órát néztem, mikor csengetnek ki, a szívem pedig úgy dobogott, hogy azt hittem kiugrik a helyéről. Felálltam és a mellékhelyiségbe rohantam, ahol magamra zártam az ajtót, miközben sírtam és ziháltam. Nem tudtam, mi történik velem, egyszerűen csak abban voltam biztos, hogy nem tudok a közösségben megmaradni – kezdte Réka, aki eleinte nem mert senkinek beszélni arról, mit érez.


pánikbetegség igaz történet szorongás pszichés zavar pánikzavar pánikroham halálfélelem  stressz

Pánikbetegség
Egy pszichés zavar, amely szorongást és váratlan rohamokat válthat ki. Halálfélelmet és egyéb kellemetlen tünetet produkál, amely ellehetetleníti a beteg életét.


– Teljesen egyedül voltam, nem mondtam el senkinek, hogy min megyek keresztül, hogy félek emberek között lenni, felszállni a metróra és beülni egy tanórára. A barátaim biztosan őrültnek néztek, a szüleim pedig aggódtak, ugyanis azt mondtam nekik, hogy folyton fáj a hasam és hányingerem van. Ez igaz is volt, de a többit szégyelltem bevallani – folytatta az akkor még tinédzser lány.
– A szüleim mindenféle vizsgálatra elcipeltek a hasi ultrahangtól kezdve a gyomorröntgenig, de egyik sem mutatott ki elváltozást. Tudtam, hogy a fejemben van a baj, ezért amikor már hetek óta nem jártam iskolába és anyukám észrevette, hogy még az autójába sem merek beülni, mert ott is bezárva éreztem magam, akkor kénytelen voltam elmondani. Nem nézett bolondnak, mint gondoltam, hanem tökéletesen megértett és segített.

Vissza akartam kapni az életem"
– Sokat sétáltunk és beszélgettünk, aztán elvitt egy pszichiáterhez is. A szakember próbálta fejtegetni, mi válthatta ki a pánikrohamot. Érettségi előtt álltam és akkor lett vége egy hosszú kapcsolatomnak, azt mondta egyértelmű, hogy ez a baj. Gyógyszereket írt fel, emlékszem két félét, az egyikből napi hármat, míg a másikból kettőt kellett volna szednem. Meg akartam gyógyulni, vissza akartam térni az iskolába a barátaim közé és vissza akartam kapni az életem. Akkor jöttem rá, hogy mekkora kincs az, ha egészségesek vagyunk. Bevettem az egyik gyógyszerből egy felet, ami órákra kiütött, aztán elolvastam a betegtájékoztatót, amelyben az állt mellékhatásként, hogy kóma. Lesokkolt, nem akartam tovább szedni. Próbáltam egyedül meggyógyulni, de akkor már közel egy hónapja nem jártam iskolába, az érettségi pedig vészesen közeledett. Tudtam, ha tovább kimaradok, nem vizsgázhatok az osztályommal, ezért elhatároztam, hogy túljutok ezen.


pánikbetegség igaz történet szorongás pszichés zavar pánikzavar pánikroham halálfélelem  stressz

A betegség okai
Kiválthatja stressz és egyéb lelki okok, de a szakemberek feltételezése szerint okozhatja a normálistól eltérően működő norepinefrin nevű anyag, amely az agyi információkat továbbítja.


– Rettenetesen nehéz volt, de erőt vettem magamon és bementem suliba. Bárhová mentem, mindig a menekülőutat kerestem és igyekeztem a teremben is az ajtóhoz minél közelebb ülni. Azt mondtam, hogy gyomorproblémám van, ami miatt bármikor ki kell mennem. Ezt a tanárok és az osztálytársaim is megértették, ezért nem néztek rám furcsán, ha óra közben rohantam ki. Egy mantrával nyugtattam magam, hogy egészséges vagyok és nem lesz semmi baj, ezt is anyukám tanácsolta. Az első végig ült tanóra óriási sikerélmény volt. Büszke voltam magamra, hogy megcsináltam, amitől megerősödtem lelkileg és már nem féltem. A családomnak rengeteget köszönhetek, hogy támogattak és segítettek átvészelni ezt az időszakot.

Féltem, hogy visszaesek"
– Évekkel később szintén nehéz periódust éltem meg, elveszítettem a munkám, párkapcsolati problémáim voltak és a nagypapámtól is el kellett búcsúznom, ami rettenetesen megviselt. Féltem, hogy visszaesek, mert úgy éreztem, darabokra hullok. De emlékeztettem magam, hogy egyszer már megcsináltam, túléltem, kijöttem belőle és nem hagyom, hogy még egyszer eluralkodjon rajtam a pánik. Mantráztam és gyógyteát ittam, ami megnyugtatott és segített aludni. Végig arra gondoltam, hogy erős vagyok és minden a fejemben dől el, nem engedem többé bekúszni a nyomasztó gondolatokat. Mindemellett tudom, hogy szerencsés vagyok, mert sokaknak sokkal erőteljesebben jelentkezik a pánikbetegség, de akkor én is azt hittem, hogy már soha nem élhetek normális életet, nem járhatok el szórakozni, sőt még a metrón sem utazhatok úgy, hogy ne attól rettegjek, hogy elájulok.

A pánikbetegség tünetei
Halálfélelem, szédülés, hányinger, izzadás, légszomj, gyors szívverés, ájulásérzés, zsibbadás a végtagokban, kipirulás, hidegrázás.


– Az első pánikrohamom óta már eltelt közel húsz év, és szerencsére nem tért vissza, de sosem felejtem el, mit éltem át akkor. Bár iszonyú nehéz volt, de kaptam is a betegségtől, ugyanis lelkileg megerősített és ráébresztett, hogy nem vagyok egyedül.

Pánikbetegség kezelése
Pszichoterápiával és gyógyszerekkel kezelhető, de segíthet a stresszoldás is. A légzésgyakorlatok, a mozgás, a hosszú séták és a nyugtató gyógyteák – például a citromfű tea – is enyhíthetik a szorongást.

 

A közösség ereje
Az internetes közösségi oldalakon már lehet csoportokat találni, ahol a betegek egymást erősítik és megosztják sikerélményeiket és nehéz pillanataikat. Ez segíthet abban, hogy ne érezzék egyedül magukat, könnyebben megtalálják a kiutat a betegségből és visszakapják életüket.

Szívesen megosztanád te is a történeted?
Írj a juice.reblog@gmail.com-ra!

Olvasd el ezt is:
„Végre tartozom valahová" – Egy anorexiás története

Nézd meg a galériát is!
Sztárok, akik pánikbetegséggel küzdenek.

pánikbetegség igaz történet szorongás pszichés zavar pánikzavar pánikroham halálfélelem  stressz