A vesekő gyakoribb betegség, mint gondolnánk, ráadásul igen alattomos, ugyanis először teljesen panaszmentes, majd az első tünetek roham formájában jelentkeznek és elviselhetetlen fájdalmat okoznak. Összegyűjtöttük a leggyakoribb jeleket, amelyek a betegségre figyelmeztethetnek!

A vesekő a vizeletben felgyülemlett anyagok kicsapódása, amelynek a fele kalciumkő. A kövek a vesemedencében képződnek, ahol hosszú ideig nem okoznak panaszt. A fájdalom a kövek megmozdulásával egy időben jelentkezik, amikor elakadnak a húgyvezetékben.
 

Mi okozza?
Vesebetegség, pajzsmirigy túlműködés vagy vitamin túladagolás is kiválthatja a vesekövet, de a túlsúly és az egészségtelen életmód – a fokozott só- és cukorbevitel, valamint a tartósítószerek fogyasztása – is előidézheti. Szintén a befolyásoló tényezők közé sorolható a folyadékmennyiség, ugyanis, amennyiben túl kevés vizet viszünk be a szervezetünkbe, nehezebb tisztulnak ki a szerves és szervetlen anyagok.


Szúró fájdalom
Ha szúró, éles, olykor görcsös fájdalmat érzünk deréktájon, amely a lágyékba, illetve a nemi szervbe sugárzik, jó okkal gyanakodhatunk vesekőre. Ebben az esetben a kő már megmozdult és elindult a húgyvezetékbe. A fájdalom a legtöbb esetben hirtelen jelentkezik és szinte kibírhatatlan.

egészség vesekő vesekő jelei tünetek deréktáji fájdalom


Homokszerű szemcsék és vér a vizeletben
A vizelet is árulkodó lehet, hiszen a homokszerű szemcsék és a vér távozása szintén a vesekőre utalhat. Utóbbit az okozza, hogy a kövek felsértik a bőr nyálkahártyáját.
 

Az esetek többségében a kő magától kiürül


Hányinger
A fájdalom okozta rosszullét mellett gyakori tünet a hányás és a hányinger, amely verejtékezéssel és hidegrázással is társulhat.


Haspuffadás
Nem ritka, hogy a vesekövet haspuffadás jelzi. Amennyiben a panasz tartósan fennáll, mindenképpen ajánlott orvoshoz fordulni, hogy kivizsgálja a kellemetlenség forrását.


Hátfájdalom
A hátban érezhető fájdalom is a vesekőre figyelmeztethet, ezért nem érdemes a tünetet figyelmen kívül hagyni.
 

Vér- és vizeletteszt segítségével kideríthető a kő fajtája és nagysága

egészség vesekő vesekő jelei tünetek deréktáji fájdalom

Egy embernek csak egy típusú veseköve lehet, ebből adódóan, ha egyszer már kialakult, az esetleges újraképződésnél ugyanolyan kővel számolhatunk

A veseköveknek három típusa van
Kálciumtartalmú kövek: ebben az esetben a konyhasó fogyasztását kell redukálni.
Struvitkő: általában antibiotikumos kezelés szükséges.
Húgysavkövek: a magas húgysavtartalmú ételek, illetve a húsfogyasztás minimalizálása ajánlott.

Ezt tedd ellene
Megelőzésként a legjobb, amit tehetsz, ha legalább napi 2,5 liter szénsavmentes ásványvizet vagy gyógyteát elfogyasztasz. Amennyiben már megtörtént a baj, akkor is alapvető a folyadékfogyasztás, kifejezetten ajánlott a vízhajtó ánizsból készült tea, de szintén jó megoldás a borsmenta-, kamilla- vagy körömvirág tea bőséges fogyasztása. A meleg ülőfürdő pedig hatásos fájdalomcsillapító lehet, hiszen a forró víztől az izmok ellazulnak. Egyes esetekben viszont csak az orvosi beavatkozás segíthet, ugyanis, ha a kő 1 cm-nél nagyobb, valószínűleg nem tud magától távozni.

Olvasd el ezt is: Tünetek, amelyek a gyógyíthatatlan emésztőrendszeri megbetegedésre utalnak