A vesebetegségek sokszor nem járnak egyértelmű tünetekkel, csupán akkor, ha már nagy a baj. Norbi is éppen ebbe a hibába esett bele, ugyanis a fájdalmat csak időszakosan érezte, ezért nem gondolta, hogy beteg lehet.

– Ha utánagondolok, már több mint tíz évvel ezelőtt voltak panaszaim. Ugyan ritkán, de intenzív fájdalmaim voltak, amelyek egyik pillanatról a másikra elhatalmasodtak rajtam, de aztán ugyanolyan hirtelen megszűntek. Mivel csak esetenként jelentkezett a tünet, ezért el sem mentem orvoshoz, a mostani fejemmel persze már máshogy tennék – kezdte a 33 éves Norbi.

vese veseműtét műtét igaz történetek kiemelt

– Az utolsó két évben azonban sűrűbben és egyre erőteljesebben fájt a vesém, és hosszabb ideig szenvedtem tőle. A gerincoszlop alján a farcsonttól jobbra, a csípőcsontomnál szúró, nyilaló fájdalmat éreztem. Azt vettem észre, ha energiaitalt iszom, megfájdul, így a napi két-három dobozt a minimumra csökkentettem. Az időről időre megjelenő fájdalmat leszámítva semmi más tünet nem volt, se vizelési panasz, sem egyéb kellemetlenség.

– A műtét előtti időszakban olyan fájdalmaim voltak, hogy magzatpózban feküdtem. Az alhasamat éreztem, ezért először arra gondoltam, hogy sérvem van. Hasfájással mentem el az orvoshoz, hiába fájt már évek óta a vesém. Az ultrahangon semmi jele nem volt a sérvnek, de az orvos azonnal észrevette, hogy feldagadt a vesém, ezért elküldött urológushoz. Az ezt követő héten már a műtőasztalon feküdtem – folytatta Norbi, akinek a vesevezetéke el volt dugulva, így egyetlen megoldás volt, az operáció.

A műtét helyét a mai napig érzem. Időjárásváltozáskor megdagad a vesém, és sajgó fájdalmat érzek.

– Az első beavatkozáskor elaltattak, katétert vezettek be, majd kipucolták a vesevezetéket. Ezt megelőzve egy sínnel tágították ki a húgycsövet, amely elképesztően kellemetlen volt. Annál már csak az volt rosszabb, amikor kihúzták, velőig hatoló rossz érzés volt. Azt hittem, hogy túl vagyok a nehezén és három nap után elhagyhatom az intézményt, de tévedtem. Begyulladt a vesém, így a katétert újra visszatették, és a kórházban töltött idő még két nappal meghosszabbodott. Szerencsére hamar elmúlt a lázam, és a vesém sem volt már feldagadva, ezért hazaengedtek.

vese veseműtét műtét igaz történetek kiemelt
 

Az egy héttel későbbi kontrollon újabb rossz hírt kaptam. Hiába volt benne a sín, a vesevezeték megint eldugult. Alig eszméltem fel, újra a műtőasztalon találtam magam.

– Ez már egy komplikáltabb műtét volt, a vezetékből az eldugult részt, a vese és a vesevezeték csatlakozásánál 2 mm-t levágtak, majd visszatoldották. Először a gerincembe kaptam fájdalomcsillapítót, összegörnyedve, mozdulatlanul kellett ülnöm, csak a lábujjaimat mozgathattam, jelezve, hogy minden rendben van, és csak ezután altattak el. A műtétet követően egy napot az intenzíven feküdtem állandó megfigyelés alatt, majd három hétig bent tartottak. Az első hét volt a legrosszabb, de utána rohamosan gyógyultam.

4 és fél hónapba telt, mire teljesen felépültem és újra dolgozhattam.

– Nem tudták megmondani, mitől volt, és az sem kizárt, hogy valakinél kiújulhat a betegség. Két év telt el, azóta tünetmentes vagyok, energiaitalt azonban azóta sem iszom. Ha előbb elmentem volna orvoshoz, talán megúszom a műtétet – tette hozzá Norbi.

Te is megosztanád a történeted?
Írj a juice.reblog@gmail.com-ra

Még több igaz történetet olvashatsz: katt ide!