A táncművész remek formában van, a kiegyensúlyozottság pedig árad belőle. Andrea elárulta, hogyan őrzi meg egészségét és mire figyel oda, hogy lendületben maradjon.

Egészségtudatosnak tartod magad?

– Az egészségem érdekében két dologra nagyon ügyelek, a mozgásra és a helyes táplálkozásra. A fehér kenyeret például lecseréltem teljes kiőrlésűre, valamint rengeteg zöldséget, gyümölcsöt eszünk és jó minőségű húsokat. A halételekért rajongom, amelyeket már megtanultam számtalan módon elkészíteni, különböző fűszerezéssel és szószokkal teszem különlegesebbé.

keleti andrea táncművész interjú

Andrea 10-szeres amatőr magyar bajnok, 6-szoros profi magyar bajnok és világbajnoki 7. majd 8. helyezést ért el


Még mindig a tánc körül forog az életed?

– Igen, a mai napig nagyon intenzíven mozgok, heti hatszor ugyanis egy órás csoportos táncórát tartok. Már nem kellene ennyit, de a tánc a szenvedélyem. Nem is tudnám elképzelni nélküle az életem.

 

A család is ilyen aktív?

– A gyerekek is sportolnak és gyakran közösen is szervezünk olyan programokat, amelyekben a mozgásé a főszerep. Télen síelni járunk, jó időben pedig görkorcsolyázunk vagy biciklire pattanunk.

 

Mi az, amit még fontosnak tartasz az egészségmegőrzéssel kapcsolatban?

– Ötven felé közeledve a vitaminbevitelre is odafigyelek, hiszen nem lehet minden fontos tápanyagot táplálkozással bevinni. Igyekszem piacon vásárolni, azonban tisztában vagyok vele, hogy az élelmiszerek minősége már nem a régi. Hiába szeretne az ember egészségesen étkezni, sokszor nehéz megoldani, hogy valóban minőségi és tápanyagban gazdag étel kerüljön az asztalra.

 

Mire esküszöl, a házi gyógymódokra vagy a gyógyszerekre?

– Nem vagyok nagy gyógyszerevő. Ha érzem, hogy elkapott az influenza, először megemelem a C-vitamin bevitelt és igyekszem házi módszerekkel enyhíteni a panaszokat mielőtt orvoshoz fordulnék. A kamillás inhalálás sokszor bevált, és van egy praktika, amelyet még a nagymamámtól tanultam. Kiskoromban fülfájós voltam, a mamám olyankor egy zokniba sót tett, amelyet a sütőben megmelegített, majd a fülemre tette. Ezt a fiamnál is gyakran alkalmaztam, ugyanis hozzám hasonlóan az ő napjait is megkeserítette a fülfájdalom.

keleti andrea táncművész interjú

Férjével közös tánciskolát üzemeltet


A gyerekeket is az egészségtudatosságra neveled?

– Teljes mértékben. A tizenhét éves lányom is rendkívül tudatos, még nálam is egészségesebben étkezik, ugyanis én olykor elcsábulok egy borjúhúsos pitére, de ő például csak fehér húsokat eszik, hájas tésztát pedig egyáltalán nem. Szerencsére a fiam is nagyon szereti a zöldségekkel kombinált ételeket, amelyeket sokféleképpen készítünk el. A kedvencei a rakott fogások, amelyeket babbal vagy darált hússal párosítok.

 

Szívesen főzöl?

– A lányommal rendszeresen kísérletezünk a konyhában. Az új felfedezésünk az édeskömény, amelyet jelenleg mindenbe teszek, kezdve a sütőtök krémlevestől a sült kaliforniai paprikáig. Izgalmas új fűszereket és szokatlan hozzávalókat kipróbálni, ugyanis többnyire igazán különleges ízvilágot eredményez.

 

Hogyan kapcsolódsz ki?

– A természet mindig energiával tölt fel. A családdal gyakran járunk kirándulni, amely nem csak testileg, hanem lelkileg is jót tesz. Emellett szívesen úszom és szaunázom, amely szintén felfrissít és hozzájárul, hogy harmóniába kerüljek önmagammal.