A megbetegedés könnyen gyógyítható, azonban fontos, hogy időben észrevegyük és kezeltessük, ugyanis életveszélyes is lehet! Íme a legjellemzőbb tünetek, amelyek gyomorfekélyre utalnak!

Fájdalom a gyomorszáj környékén

Két féle fekélyt különböztethetünk meg, a nyombél- és a gyomorfekélyt. Míg az előbbi általában éjszaka vagy reggel üres gyomornál okoz szúró fájdalmat, addig az utóbbinál a tompa fájdalom evés után nem sokkal jelentkezik.
Többnyire a nyomáshoz hasonló érzés a gyomorszáj területén és tőle balra lép fel, de nem ritka, hogy deréktájba is sugárzik.

gyomorfekély egészség tünet hasfájás megelőzés egészségmegőrzés kiemelt
 

Súlyos esetben a gyomorfal átlyukadhat és rákos megbetegedéshez is vezethet!


Gyomorégés

Jellemző panasz a gyomorégés, amely általában étkezés után enyhül, azonban pár óra elteltével újra visszaköszön.

Mi a gyomorfekély?
A gyomor kisebesedése, amely a gyomorsav ellen védő nyákréteg megsérülése és a hámsejtek elpusztulásának következtében alakul ki.

Émelygés, fogyás

Evés után a kellemetlenség felerősödik, émelygés is társul hozzá, ezért előfordulhat, hogy a beteg már nem mer enni, amelynek a következménye, hogy rövid időn belül lefogy.

gyomorfekély egészség tünet hasfájás megelőzés egészségmegőrzés kiemelt

Mi okozza?
Általában a gyomorsav a felelős és a Helicobakter pylori nevű baktérium. Gyakrabban előfordul nullás vércsoportú embereknél és öröklődhet is. A dohányzás, a stressz, az erős fűszerek használata és az alkoholfogyasztás is rizikót jelenthet, de fertőzéstől és refluxos betegeknél is kialakulhat.

Savas felböfögés

A gyomorfekély tipikus figyelmeztető jele a sav felböfögése és a nyelési nehézség. A beteg hosszú ideig tünetmentes lehet, és jellemzően tavasszal és ősszel újulnak ki a panaszok. Ebből adódóan sajnos nem dőlhetünk hátra, ha megszűnnek a tünetek. Ha bármely panaszt tapasztaljuk, keressük fel háziorvosunkat.

Hogyan kezelhető?
Gyógyszerek segítségével gyorsan javulhat a fekély, de súlyos esetben előfordulhat, hogy rosszindulatú sejteket mutat a szövettani eredmény, ezesetben műtéti beavatkozás szükséges.


Sötét színű széklet, szapora pulzus

Aggodalomra adhat okot, ha a széklet sötét színű, hiszen azt jelentheti, hogy a vér beszínezte. Ha késszúrásszerű fájdalom, szapora pulzus, esetleg véres hányás társul hozzá, azonnal hívjuk a mentőket, ugyanis előfordulhat, hogy sokkos állapot alakul ki.

Hogyan enyhíthetjük a tüneteket?

  • Mellőzzük a fűszeres- és túl savanyú ételeket, a szénsavas italokat, a kávét, az alkoholt, a csokoládét, valamint hagyjuk el a dohányzást.
  • Együnk többször keveset.
  • A túl hideg, illetve a tűzforró ételeket is ajánlott kerülni.
  • A kenyér, a keksz, a rizs, a tészta, a burgonya, a növényi zsiradékok, a magas rosttartalmú zöldségek és gyümölcsök jó savkötők, ezért érdemes rendszeresen fogyasztani.
  • A probiotikus, élőflórás termékek segítik helyreállítani a bélflórát, így a gyomrot is védik a megbetegedésekkel szemben.
  • Az A-vitamin erősíti a gyomornyálkahártyát, a C-vitamin pedig megóvhat a Helicobacter pylori ellen, ezért érdemes mindkettőt szedni.